Hírek

Örökség Tehetséggondozó Tábor

2018. július 11-15 (4 éjszaka, 5 nap) kerül megrendezésre a Szamoskér Liget Gyermek és Ifjúsági tábor, melyre azokat a gyermek és ifjú táncos párokat és legényeket várják, akik tehetséggondozó folyamatban vesznek részt, gyakorlott szólisták, versenyek résztvevői.

Végtelenből végtelenbe

A Forrás Néptáncegyüttes Végtelenből végtelenbe új műsora 2018. június 5-én 19 órai kezdettel újból bemutatásra kerül a Barátság Kulturális Központ színháztermében (Százhalombatta, Szent István tér).

Gyermek Néptáncosok XIII. Országos Szólótánc Fesztiválja - Döntő

2018. június 1-3-ig kerül megrendezésre Szarvason a Gyermek Néptáncosok XIII. Országos Szólótánc Fesztiválja. Az Országos Fesztivált hét régiós válogató előzte meg, melyekről összesen 76  produkció kerülhetett be a döntőbe.

Uszódi Gubbantós Népművészeti Fesztivál, Páros Táncverseny

Uszód Község Önkormányzata és a Bács-Kiskun Megyei Közművelődési Intézet az UNESCO által nyilvántartott Magyar Szellemi Kulturális Örökség Jegyzékén is rögzített „Élő hagyományok Kalocsa terében” örökség-elem eszmeisége és célkitűzései alapján páros néptáncversenyt hirdet a település és térség hagyományainak ápolása, népművészeti értékei és a közösségi identitás megőrzése céljából.

50. Hajdú-Bihar Megyei Gyermek és Ifjúsági Néptánc Fórum

2018. május 26 - án rendezzük meg az 50. Hajdú-Bihar Megyei Gyermek és Ifjúsági Néptánc Fórumot, mely jubileumi rendezvénynek az idén Püspökladány ad otthont.

Verbunkverseny a János Vitéz Mesefesztiválon

A ráckevei Ács Károly Művelődési Központ 2018. június 3-án a János Vitéz Mesefesztivál keretein belül verbunkversenyt hirdet. A versenyre nevezni három kategóriában lehetséges.

XVI. Szivárvány Gyermek Néptáncfesztivál

 Tizenhatodik alkalommal kerül megrendezésre a Szivárvány Gyermek Néptáncfesztivál 2018. május 12-én. A fesztivál helyszíne a Büki Művelődési és Sportközpont,Könyvtár.

Dél-alföldi régió továbbjutó versenyzői

A 2018. április 27-én került megrendezésre Békéscsabán a Gyermek Néptáncosok XIII. Országos Szólótánc Fesztiválja Dél-alföldi régiós válogatója, mely az  utolsó régiós előválogató volt  az októberben induló sorozatnak. Ezzel teljessé vált a döntőbe jutott táncosok névsora.

Észak-alföldi régió egyenes ági továbbjutói

A 2018. április 7-8-án került megrendezésre a VI. Jászsági Gyermek és Ifjúsági Szólótánc Verseny, mely a Gyermek Néptáncosok XIII. Országos Szólótánc Fesztiváljának (2018. június 1 - 3. Szarvas) Észak-alföldi regionális válogatója is egyben.


Az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület célja, hogy összefogja és jól működő közösségbe is szervezze a gyermek néptánccsoportokat, vezetőiket és minden olyan pedagógust, aki a magyar gyermek néptánc előre mozdításán fáradozik.

Eseménynaptár

Április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5