Hírek

PÁLYÁZAT - Mesterek és Tanítványok

PÁLYÁZAT - Mesterek és Tanítványok

NÉPI ÖRÖKSÉGÜNK MESTEREI ÉS TANÍTVÁNYAI 2020 / 2021


Az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület pályázatot hirdet néptánccal, népzenével, és népi énekkel foglalkozó fiatalok és oktatóik számára, hogy ezúttal életkorok és szerepkörök nélkül, közös produkcióban mutassák meg az évek óta együtt építgetett „közös kincsük” egy szeletét.

 A versenyre 6 – 16 év közötti Tanítvány(ok) és Mestere(ik) jelentkezhetnek, egy közösen előadott, az autentikus magyar népzene, néptánc és népdal bármely tájegységéhez, illetve a magyarországi nemzetiségek helyi hagyományaihoz kötődő produkcióval.

 A produkciókat videofelvétel formájában kérjük rögzíteni, és a lentebb olvasható módon megosztani. (A felvételnek nem szükséges egy helyszínen, egy időpontban megvalósulnia. A jelenlegi vírushelyzethez és korlátozásokhoz igazodva, - a produkció tartalmi elemeit nem sértve, - online megoldások is beépíthetőek az alkotásokba.)

A műsorszám időtartama: max. 5 perc (Ennek túllépése akár a versenyből történő kizárást is maga után vonhatja.)

Életkor: A versenyen „Tanítványként” a 2004.június 1. és 2014. június 1. között születettek vehetnek részt.

Előnyt jelent az értékelésnél, ha a szereplők a saját lakhelyükhöz kötődő népművészeti értékeket mutatják be, illetve ha a produkció megfelelően illeszkedik az előadó gyermek életkori sajátosságaihoz.

Tanítványok legfeljebb két kategóriában, kategóriánként egy produkcióval nevezhetnek.

Mesterek legfeljebb két produkcióban vehetnek részt.

 
KATEGÓRIÁK:

  • Népi énekes szólisták és kis létszámú énekegyüttesek (maximum 4 fő, mely tartalmazza a Mestert is)

  • Népi hangszeres szólisták és zenekarok (maximum 4 fő mely tartalmazza a Mestert is)

  • Néptáncos szólisták és táncospárok (maximum 4 fő mely tartalmazza a Mestert, vagy Mesterpárt is)

 

DÍJAK:

A legjobb pályázatok előadói „Népi Örökségünk Példás Mestere és Tanítványa” oklevélben részesülnek, mely 90.000 Ft pénzjutalommal jár.

Kategóriánként a legkiemelkedőbb pályázók Népi Örökségünk Kiváló Mestere és Tanítványa” címet kapják, valamint 160.000 Ft értékű jutalmat vehetnek át.

Emellett számos különdíj is gazdára talál, egyenként 30.000 Ft értékben.

A díjazottak az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület által támogatott országos fesztiválok műsoraiba való meghívásban részesülnek.

A pályamunkákat a népi előadóművészet kiemelkedő szakembereiből álló 5 tagú zsűri bírálja el:

  • Kocsis Enikő - Harangozó-Gyula díjas, Europass-díjas koreográfus, táncművész, táncpedagógus, Örökös Aranygyöngyös szólótáncos
  • Navratil Andrea - Liszt Ferenc - díjas népdalénekes, pedagógus
  • Sztanó Hédi – néprajzkutató, táncművész, filmrendező
  • Eredics Gábor - Kossuth-díjas népzenész, zenepedagógus, a Dankó Rádió szakmai igazgatója.
  • Pál István”Szalonna” - Liszt Ferenc - díjas előadóművész, a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője.
  • Végső Miklós - Harangozó Gyula-díjas és Europass-díjas táncművész, táncpedagógus, koreográfus.

 

 JELENTKEZÉS:

A pályázatban való részvételhez

   a.) ONLINE REGISZTRÁCIÓS ŰRLAP  kitöltése szükséges;

   b.) a produkció felvételeit a közösségi médiában, bármely Facebook - felhasználó oldalára kérjük feltölteni, a következő megjelölésekkel:

            Népi Örökségünk Mesterei és Tanítványai 2020/2021
            #mesterekéstanítványok #örökség (kategóriának megfelelően): #népiének #népihangszer #néptánc
            Produkció címe:
            Produkció előadói:

 A fent olvasható címkékkel megosztott videókat összegyűjtjük az e célra létrehozott közösségi oldolon (https://www.facebook.com/mesterekestanitvanyok) ahol folyamatosan megtekinthetőek a produkciók.

Az első 15 regisztráló Örökség-ajándékcsomagban részesül!


Jelentkezési és videó-feltöltési határidő: 2021. június 15.

 A pályázattal kapcsolatban felmerülő kérdések esetén az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email-címen készséggel állunk rendelkezésre.

 Mindenkinek élményekkel teli felkészülést és alkotást kívánunk!

Üdvözlettel:

Sikentáncz Szilveszter
elnök

 

 

A pályázat a Csoóri Sándor Alap és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő támogatásával valósul meg.

A pályázat illusztrációjához felhasznált kép:
Verbunk, Tornyospálca (1956);  Gyűjtő: Kápolnai Imre
Forrás: Zenetudományi Intézet – Népzenei és néptánc fotóarchívum  (leltársz.: ZTI_tf_01612 és ZTI_tf_01607)





Az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület célja, hogy összefogja és jól működő közösségbe is szervezze a gyermek néptánccsoportokat, vezetőiket és minden olyan pedagógust, aki a magyar gyermek néptánc előre mozdításán fáradozik.

Eseménynaptár

Április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5